Páros fotózás Sopronban

Sopronban végeztem el az alapszakot, sőt, itt kezdett el jobban érdekelni a fotózás is. Szép emlékek fűznek a városhoz, ami persze nem csoda, hiszen az egyik legkülönlegesebb hazai településről beszélünk. Már csak ezért is nagyon örültem, amikor megkaptam Jonatán és Eszter üzenetét, hogy itt szeretnének felkérni egy páros fotózásra. Bejártuk a Várkerület romantikus zugait, majd a Lövérekben is készítettünk pár képet, na meg Jonatánék lovával is. (Azt mondtam már, hogy középiskola táján évekig jártam lovagolni?)

Barangolás a Badacsony körül

Bálint és Fanni rajonganak az utazásért és a kulináris élményekért. Ők javasolták, hogy menjünk a Káli-medence környékére jegyesfotózni. Ezen belül is megneveztek 4-5 birtokot, melyek a kiváló konyha mellett remek panorámával is rendelkeznek. Nekem már csak ki kellett kiválasztani a kettőt, ahol szerintem a legjobban passzol majd minden. Így jutottunk el az Istvándy pincészethez és a Csendes Dűlőhöz.
Az egyik kedvenc sorozatom lett idén, nézzétek meg ti is!

Jegyesfotózás Hollandia legszebb vidékén

Robert és Lili Amszterdam környékén élnek. Azonban a jegyesképeiket nem szerették volna tipikus holland környezetben készíteni. Így esett a választás Valkenburg környékére. Az építészet és a táj itt az angolszász világra emlékeztet. Dimbes-dombos szántóföldek, rendezett porták. Hatalmas nyugalom mindenhol. Hatalmas élmény volt ez a két nap nekem is!